Így lett Egerszalók az egyik legvonzóbb hazai üdülőhely

Egy sikertelen kőolajkutatás révén indult el Egerszalók az üdülőhellyé válás útján.
Így lett Egerszalók az egyik legvonzóbb hazai üdülőhely

Egy sikertelen kőolajkutatás révén indult el Egerszalók az üdülőhellyé válás útján. Sokáig amolyan vadfürdős, vadkempingezős helyként volt ismert, de már jó tíz éve a hatalmas fürdőkomplexum, valamint a színvonalas szálláshelyei határozzák meg a település arculatát.

A Heves megyei Egerszalók mindig is nagyon szép természeti környezetben fekvő település volt. Azonban az 1960-as évekig erről legfeljebb a községben és környékén élők tudtak. Ebben érdekes módon azok a geológusok hoztak változást, akik Egerszalók határában kőolaj-lelőhelyet sejtettek.

Az 1960-as évek elején kezdett kutatófúrás azonban sikertelennek bizonyult, de ha kőolajat nem is, 65 Celsius-fokos termálvizet azért találtak. A megyei napilap korabeli beszámolója szerint a kút percenként 1500 liter vizet adott és azt már a víz feltöréséről szóló első cikkben is megemlítették, hogy a termálkút milyen szép helyen, egy fenyves erdőrész aljában található.

A kőolajkutatók által hátrahagyott kút nem maradt sokáig kihasználatlan, a környékbeliek megnyitották és kis betongyűrűket süllyesztettek a víz útjába, tulajdonképpen ezek voltak az első medencék. Később pedig egy kis körmedence is épült.

Akkoriban felvetődött az egerszalóki termálvíz mezőgazdasági hasznosításának lehetősége, hiszen a víz hőfoka ideális lett volna a melegházi zöldség- és gyümölcstermesztéshez. Próbaképp ki is alakítottak egy üvegházat, azonban a víz magas ásványianyag-tartalma rendre eltömítette a csöveket, így a melegházat a sokadik csőtörés után lebontották.

Egerszalókból úgy vált népszerű fürdőhely, hogy évtizedeken át hivatalosan nem is volt fürdője. Ettől függetlenül emberek tízezrei zarándokoltak el a vadregényes fürdőhöz.

Sokan már a kezdetektől emlegették a termálvíz gyógyhatását. Az ezzel kapcsolatos első hivatalos vizsgálatra 1992-ben került sor az egri kórházban. Fürdőkúra formájában ízületi bántalmaknál, belsőleg emésztési problémáknál igazolták a víz gyógyhatását. Ezután meg is kapták a gyógyvíz minősítést, amit 2009-ben újabb vizsgálatokkal megerősítettek.

A hőskornak a Saliris Resort fürdőkomplexum 2007-es átadása vetett véget, ami új fejezetet nyitott Egerszalók életében. Egyre több vendéglátóegység, szálláshely, apartman épült a fürdő környékén. Ezek között ma már olyan különleges szállások is találhatók, mint például a bor tematikájú egerszalóki szálláshely, a Villa Cuvée.

Egerszalók vonzerejét az elmúlt tíz évben tovább növelte, hogy a szomszédos községben, Demjénben is jelentős fürdőfejlesztések történtek. Így ma már a közelben egy barlangfürdő, illetve tófürdő is a vendégek rendelkezésére áll. Szintén Egerszalók népszerűségét erősíti Eger közelsége is. A nagy múltú, számos történelmi emléket őrző megyeszékhely ugyanis mindössze 9 kilométerre fekszik Egerszalóktól. Akár autóval, akár a sűrű menetrend szerinti buszjáratokkal is könnyen megközelíthető Eger. Sőt, a közelmúltban Egerszalók és Eger között egy bicikliutat is átadtak.

Még több egerszalóki hotel itt!

Kapcsolódó cikkek

Így lett Egerszalók az egyik legvonzóbb hazai üdülőhely

Így lett Egerszalók az egyik legvonzóbb hazai üdülőhely

Egerszalók mindig is nagyon szép természeti környezetben fekvő település volt. Ma már azonban a hatalmas fürdőkomplexum, valamint a színvonalas szálláshelyei határozzák meg a település arculatát.

A legjobb nyaralási célpontok: helyek, ahová érdemes ellátogatni

A legjobb nyaralási célpontok: helyek, ahová érdemes ellátogatni

A kihívásokkal teli évek után ismét nagy lendülettel indulnak az utazások, hiszen a legjobb nyaralási célpontok egész sora nyílik meg az utazók előtt, akik újra felfedezőútra indulnának.

Ha Pétfürdőn nyaralunk, minden gondunkat elfelejthetjük

Ha Pétfürdőn nyaralunk, minden gondunkat elfelejthetjük

Pétfürdőt, a Pe-Ki Apartmant, és a közelében lévő, Csóron található Fiastyúk Udvarház éttermet mutatjuk most be.